Egy Templom épüléséről, avagy a női identitásról
Van egy Isten szerinti Rend. A napokban azon gondolkodtam, milyen furcsa, hogy az emberek élik az életüket, teljesen természetesnek tekintenek dolgokat, szokásokat, hagyományokat, van egy elképzelésük arról, hogyan élik le az életüket, ahogy már anyu és apu is csinálta, hogyan élik meg a családot, kinek milyen szerepe van, feladata van, legyen az világi ember vagy vallásos, élik az életüket a megszokott módon, akár azt gondolva, hogy Isten szerinti, helyes módon, miközben Isten teljesen másképp tervezte el mindannak működését, megvalósulását.
Annyiféle emberi elképzelés, emberi rend, törvények, szabályok, szokások uralkodnak gondolatokban, családokban, közösségekben, gyülekezetekben, amik nem működnek csak ideig-óráig. De mi az Eredeti? Mi van tisztán és világosan Istentől, emberi gondolatok és rárakódások nélkül, az Ő Rendjében hogyan működik az élet, a család? Hogyan tervezte ezt meg Isten eredetileg? Az az Eredeti Terv ugyanis az egyetlen, ami működőképes, ami valóban Életet ad. A többi csak emberi építkezés, ami, mint tudjuk, előbb-utóbb romba dől. Csakhogy nem akármilyen építkezésről van szó, hanem az Életről, emberi életekről. Nem egy legovár dől romba, hanem az életem roppan össze.
A hívő, újjászületett ember számára, aki Isten tanítványi útján jár, aki egész életét az Ő kezébe tette, teljességgel elengedve saját akaratát, elképzeléseit, megrögzött szokásait, vágyait, emberi meglátásait, tapasztalatait, annak Isten világossá teszi, hogy az Országnak, amelynek állampolgárává lett Krisztus Váltságműve árán, amelynek Ő a Királya, van egy tökéletes, minden emberi értelmet és elképzelést meghaladó Rendje, Törvényei által, ahol az élet képes működni, ahol az élet: élet a szó nemes, legvalósabb értelmében. Ezen az Országon kívül nincs élet, csak hiú, falba ütköző próbálkozások, aminek a vége Halál. Van egy tökéletes Terv, egy tökéletes Rend, melyet Isten még az idők kezdete előtt megtervezett a számunkra, nem emberi terv, nem emberi építmény, hanem egy Ország, amit az Örökkévaló Egy Isten nekünk ajándékozott. Hogy köztünk lakozhasson! Igen, ez maga a Mennyeknek Országa, amit már itt, földi életünk során megélhetünk.
Isten Törvényei által van Rend az Országban. Tehát ahhoz, hogy az Eredeti tökéletes terv szerint élhessük az életünket, nincs más dolgunk, minthogy minden emberit elengedve megismerjük Isten Törvényét és a Szent Szellem vezetésével betöltsük mi is azt, amit a mi Mesterünk is betöltött. Azonban kérdés, hogy azok a keresztények, akik nem fogadják el a Törvény létezését és jelen pillanatban is működő valóságát, akik azt gondolják, hogy Jeshua azért töltötte be a Törvényt, hogy az azután érvényét veszítse, hogyan ismerhetik meg Isten akaratát és hogyan élnek benne egy olyan Országban, melynek Törvényeit nem fogadják el? Mióta számomra nyilvánvalóvá vált, hogy a Törvényt éppen Jeshua HaMassiah helyezte érvénybe azáltal, hogy betöltötte, ami által Isten az egész világot megítélte, a Sátánnal együtt, sokat gondolkodtam azon, hogy egyáltalán hogy hihetik azt a keresztények, hogy nincs Törvény. Akármilyen szempontból nézem az elméleteket, amikkel védik magukat és törvénytelenségeiket, teljesen értelmetlen. Hiszen törvények nélkül, még földi értelemben is, nem működik egy ország. Anélkül káosz van. Isten konkrét Törvényeket adott nekünk, melyek szerint élni tudunk. Nem bízta a lelkiismeretünkre, annál Ő jobban ismer minket.
Ahogy szól is az Ige: „ha magunkat ítélnénk, nem ítéltetnénk el.”
Konkrét Törvények az élet valamennyi területére, amit a zsidóság jól ismer, bár rápakolt néhány tucat emberit, legalább ismerik és elfogadják és megőrizték, mennyi éven át… Ők tudják, hogy az élethez, a család működéséhez Törvényre szükség van.
Törvények arról, milyen helyzetben mit kell tenni, arról, hogy hogyan működjön és működhet egy gyülekezet, egy közösség, egy család. Isten, Törvényeiben teljes képet, minden utasítást megadott a számunkra arról, hogy hogyan kell működnie a családnak. Pl.: „Elhagyja apját, anyját és ragaszkodik feleségéhez”, amiben benne van, hogy a 30 éves még mindig anyuci pici fia aligha tudja betölteni a család papjának a szerepét, stb. (Erről azt hiszem, bőséggel lehet olvasni a tanítások menüpontban...)
És akkor el is érkeztem oda, amiről voltaképpen írni szeretnék. Hogy hogyan fogadtam el én azt, hogy nő vagyok, hogy lesz egy férjem és gyerekeim.
Úgy, hogy Isten megismertette velem az erről szóló Törvényeit, azt hogy, hogyan néz ki a család, mint olyan, Isten szerinti módon, mi az Ő akarata… és rádöbbenhettem, hogy csodálatosan szép dolgot tervezett el felőlünk, a nőről és férfiról, hogy egészen másképpen néz ez ki mint amit én egész eddigi életem során tapasztaltam és láttam a világban, és sajnos amit a keresztények körében láttam sem volt túl vonzó számomra.
Első lépésként el kellett engednem minden elképzelésemet, vágyamat, hogy én mit és milyet szeretnék. Bevallom nem volt könnyű, de végül sikerült és most nagyon jól érzem magam, szabadnak attól a félelemtől, hogy mi lesz, ha nem olyan lesz vagy olyan lesz. Megtapasztaltam Isten gondoskodását és szeretetét annyira, hogy tudom, azt fogja adni, aki számomra a leginkább megfelelő, és aki számára én a legmegfelelőbb vagyok. Tudom, hogy olyat fog adni, aki újjászületett, szintén a tanítványi úton jár, engedelmességben, ami nélkül nem történhetne meg, hogy egymás mellé kerüljünk. Világossá vált számomra, hogy az, hogy a férfi a család papja, nem jelenti azt, hogy uralkodik a nőn, akinek egy szava sem lehet, ahogy azt keresztény körökben is tapasztaltam. Isten fényt adott arra az eredeti Rendre, amit Ő eltervezett számunkra, a család felépítésére nézve. Hogy a férfi és nő mellérendelő szerepben vannak és nem pedig alá – fölé rendelőben, csupán annyi a különbség, hogy más feladatot kell végezniük. Bevallom eleinte volt egy kis kisebbségi érzésem amiatt, hogy nő vagyok, úgy éreztem, hogy a nő feladata kisebbrendű és lényegtelenebb, mint a férfié. Féltékeny voltam a férfi szerepre, de valójában sosem vágytam rá. Egy hamis kép volt előttem, valószínűleg az eddig tapasztalt és látott negatív példák alapján. Isten Törvényei által rámutatott, hogy semmivel sem kisebb rendűbb és lényegtelenebb a nő feladata, mint a férfié, sőt egy csodálatosan szép feladat a család tűzhelyének lenni, legalább annyira, mint a család papjának.
Tehát mellérendelés, nem uralom. A férfi valóban a család papja, aki elkéri mindenben Isten akaratát, aki áldozatot mutat be Isten előtt családjáért, aki a Törvényt hozza, aki megkapja Jeshua betakarását, és azt továbbítva betakarja családját, azonban nem uralkodik. Egy uralom van és az nem a férfié, hanem Jeshua HaMassiah-é. És azt hiszem ebben a mai elnőiesedett világban (ami sajnos megint igaz a keresztényekre is) azt is ki kell mondani, hogy nem is a nőé az uralom, hanem Jeshua HaMassiah-é és a férfi a család feje, nem pedig a nő. A nő a férfi segítőtársa, a család, az otthon melegének biztosítása a feladata, nem pedig a "nem tudom milyen nagy szolgálat" a "nem tudom milyen misszióban", de a férfinak is lehet mondani, hogy a család építése és betakarása a feladata nem pedig a missziózás.
És ha már itt tartok, igen, nekem is rá kellett döbbennem a mindent elszellemiesítés és a nagy elhívás és szolgálat keresése közepette, hogy valójában mivel is kell foglalkoznom, mire kell készülnöm, mi is az elhívásom. Egy igen humoros pillanat volt, mikor ültem a kényelmes kis fotelomban a konvektor kellemes melege előtt és azon tűnődtem, törtem erősen a fejem, hogy vajon nekem mi lehet az elhívásom, és hirtelen egy nagyon oda nem illő, mondhatnám pimasz gondolat furakodott a nagy szolgálatról szóló gondolatsorom közé, ami a következő volt: Ki kéne mosni a ruháimat! Akkor eszembe jutott, hogy valóban a szennyes kosaram annyira tele van, hogy a fedele már közel s távol nem fedte be a kosarat a benne lévő ruhakupac miatt, és hogy erre tényleg szükség lenne, csak nincs sok kedvem hozzá. A nagy Elhívásról és Szolgálatról szóló merengésem örömtelibbnek bizonyult, kezdtem is volna újra belemerülni, mikor leesett a tantusz. Kicsit elszontyolodtam, hirtelen a nagy elhívás egyenlő lett a fürdőszobámban halmozódó ruhakupaccal. De megértettem és szép lassan egyre inkább megértettem és felfogtam, hogy az élet, Isten akarata, a család a gyakorlatban valósul meg. Isten nem Missziókat akar és nagy Embereket, nagy Szolgálókat és menő Evangélista nőket és férfiakat, hanem Templomot akar építeni. Hiszen a család is egy Templom. Templomot, hogy benne, közöttünk lakozzon! Az Örökkévaló Egy Isten közöttünk akar lakni! Mikor ezt megértettem, hogy mekkora ajándék ez és mennyire szép, hogy Isten azért akar minket megépíteni, hogy ott legyen köztünk. Egy élet, egy család, ahol Jeshua középen van, ahol Vele vagyunk közösségben, ott van bennünk és köztünk, a jelenlétében vagyunk mindenkor. És így Isten jelenlétében, az Ő bölcsességével, Szent Szellemének vezetésével adhatjuk tovább gyermekeinknek mindazt, amit Tőle kaptunk. Azt hiszem, sokkal de sokkal többet ér mindez, mint egy nagy szolgálat az akármilyen prófétai mozgalomban, ami Isten akarata nélkül semmit nem ér, hiábavalóság. Ahogy Jeshua mondta: „Aki velem nem gyűjt, tékozol.” Minden, minden, ami nem Isten akaratából történik, történhet az Jeshua nevében, legyen az bármiféle látványos, hangzatos mozgalom, misszió, ha nem Tőle van, tékozlás. Mennyi ember, világi és keresztény, akik a saját dicsőségüket, hatalmukat, sikerüket, csodákat, örömöket, látványosságokat hajkurásznak, és egy nap rádöbbennek, hogy minden hiábavaló volt, tékozoltak, ahelyett hogy Istennel gyűjtöttek volna. Hálás vagyok Istennek, hogy számomra megvilágosította, semmit nem ér az életem, semmit nem érek, minden emberi vágy és elképzelés hiábavaló, egyetlen Kincs, ha az Ő akarata szerint élem le az életemet. És hálás lehetek azért, ha alkalmasnak talál bármilyen feladatra, ami az Ő Országának építését kicsit is szolgálja.
Igen vágyom rá, hogy betölthessem Isten akaratát, vágyom rá, hogy elfogadjam azt társamnak, akit Ő nekem tervezett, hogy végre közösen elindulhassunk azon az úton, amit Ő kettőnk számára kitalált, hogy egyként menjünk végig azon, betöltve közös elhívásunkat, feladatunkat. Imádkozom azért, hogy Isten felkészítsen engem és társamat is erre a hármas szövetségkötésre, és hogy teljességgel az Ő akarata legyen meg, ne embereké, ne azoké az embereké, akik humanista módon felelőtlenül össze akarnak boronálni párokat (akár imában), nem gondolva arra, hogy Isten akarata ellen tesznek és életeket tehetnek így tönkre, mert szerintük…
Imádkozom azért, hogy Isten a helyükre állítsa a férfiakat, hogy a Törvény is a helyére kerülhessen, ugyanis pillanatnyilag nem sok tanító férfi van a helyén, aki a Törvényről beszélne. Mióta elfogadtam a női identitásomat és rájöttem, hogy nem vagyok kevesebb egy férfinél, csak más szerepet kell betöltenem. Azt, amire mindig is vágytam, azóta vágyom rá, hogy a férfiak a helyükre kerüljenek. És valóban el kellene gondolkodni azon, hogy a mai világban ahol a nők egyre inkább elférfiasodnak és a férfiak kikerülnek a szerepükből, legyen szó a világról vagy a keresztény gyülekezetekről, ahol szintén elnőiesedés van, hogy nem feladatuk-e a nőknek a férfiakért imádkozni, rendezni saját identitásukat, kisebbségi komplexusukat, problémájukat saját magukkal, elfogadni elrendelt helyüket, ahol végre ők is „otthon” éreznék magukat és úgymond átadni a helyet, szerepet azoknak, akiknek viszont az az elrendelt helyük? Hálás vagyok Istennek, hogy bennem mindezt rendezte, és imádkozhatok a férfiak helyreállásáért, hogy végre a Törvény is szólhasson és a családok és közösségek végre működjenek.
Hálás vagyok az Örökkévalónak, hogy világossá tette és teszi előttem mindazt az Eredeti Tervet és Rendet, melyet Ő számunkra megalkotott. Vágyom rá és kérem Őt, hogy építse meg eszerint és az Ő tökéletes akarata szerint azt a Templomot, mely a család… Mert Ő köztünk akar lakozni! ... Miért? Mert Ő ilyen…
2008.február
Ildikó
