Bejelentés



A Család - és a Gyülekezet
avagy hogyan működik az Isten szerinti rend életeinkben, családunkban, gyülekezetünkben?

MENÜ










Mélyvíz(?) Elfogadni tanulni Közel két hetes külföldi utam adott arra időt, hogy leírjam azt a bizonyságtételt, amely a közösség megismerése óta formálódik bennem. Miért jöttem el ebbe a közösségbe? „Látszott rajtad, hogy nem tehettél mást” – mondta egyikőjük. És valóban, nem tehettem másként; és ebben nem számított sem a hitben eddig megtett út, sem az az egyházközség, amelynek sok évig tagja voltam. Ha a határok (az emberi védelmek, az un. értékrendek) lerontatnak, hova menekülhet akkor az igaz? És itt, hallgatva a tanításokat, idővel megértettem, hogy én magam sem vagyok igaz. A Megváltó, Jesua HaMassiah, drága árat fizetett azért, hogy nekem életem legyen. Őrizte lépéseimet azon az úton, amelyen én csak lázadtam. „Mi kérésem és mi követelésem lenne még a királytól?”, kérdezte egykor Méfibóset, és én sem kérdezhetek egyebet. Elfogadhattam azt, amit Ő munkált bennem odaszánásként. Benne, az Ő szeretetében elfogadhatom annak a férfinak a szerelmét, törődését, akinek élete – tudom – Jesua HaMassiah oltalmában van. Elfogadni tanulok... Judit 4+4 év A közösségben eltöltött nyolc évem alatt történtek közül most azt írom le, mely az előző bizonyságtételhez kapcsolódik. 2004-ben, sok-sok év önerőből megélt, vallásos életútjának lezárása után mondtam ki az én Uramnak: mindenben újat kérek. És így is lett. Nem volt könnyű időszak, de megéltem én is azt az ígértet, amit a zsidó nép kapott (Ezékiel 36,25-32): Isten az újjászületés boldog pillanatai után szinte azonnal elkezdte rendezni az életem számos területét. Sokszor azonban úgy éreztem, ha nem is kőszívem van, de még mindig sok rajta az elfásult réteg: nem tudok érezni, nem tudok igazán szeretni, nyitni mások felé. Sokat imádkoztam én is és testvéreim is, hogy ez változzon bennem. A Szent Szellem olaja lassan-lassan lazította, gyógyította sebeimet. Még négy évnek kellett eltelnie, hogy végül teljeséggel elfogadhassam magamat: azt, hogy férfiként-egy leendő család papjaként elrendelt feladatom van, és ennek teljes megéléséhez kaphatok Tőle segítőtársat is, akit szerethetek. Így hittel, előre hálát adva, ismeretlenül is elfogadtam ennek lehetőségét. Nem receptként írom, de bizony csupán pár hét telt el, és két életút szép csendben egy pontban találkozott. Az életembe belépett az a nő, akinek istenfélelme, felém irányuló szeretete, és elfogadása tovább visz abban, hogy tudjak szeretni, tudjam továbbadni a bennem élő Krisztus szeretetét őfelé. Elfogadni tanulok…én is Gábor Mi történt velem - velünk? A női identitásról Újra meg újra előtüremkedik valamiféle szívmelengető érzés, melyet kellemessége ellenére, próbálok elnyomni magamban. Mégis ez az érzés makacs, és időről-időre szemtelenül előbukkan. Már egy ideje készülök az elmúlt időszak visszatekintésére, és annak ellenére, hogy mély hálaadás van a szívemben, nem vettem a fáradságot, vagy inkább a bátorságot, hogy végig gondoljam a gyorsnak mondható események pergését. Mi történt velem? Jesua HaMassiah (Jézus Krisztus) folyamatos helyreállító munkája nyilvánvalóvá és valósággá lett az életemben. Isten finom és szelíd vezetését tapasztaltam meg. Megtanultam elfogadni és megélni az élet legalapvetőbb dolgait. Elfogadtam női identitásomat, azt, hogy Isten szerinti házasságban éljek, hogy én is egyszer anya leszek. Sajnos a Sátán hosszú évekre becsapott, gondolatban mindig valami szebbet, jobbat, kecsegtetőbbet ajánlott. A hétköznapi dolgok, a házasság, a család kérdése nem vonzott. Aztán, mikor megtértem, kaptam a tanításokat az isteni rendről, de ez továbbra is csak egy távoli eseménynek tűnt, melyet csak toltam magam előtt, talán félelemből nem tudtam elfogadni és magamra vonatkozatni, vagy szimplán a közönséges gőg, hogy én nem lehetek olyan „átlagos”, mint mások. Készültem – igaz, csupán csak gondolatban – a nagy elhívásra, mindent buzgón elszellemiesítve. Újjászületésemtől fogva, Jeshua HaMassiah, Szent Szelleme által, a bennem levő gátak dacára munkálkodott bennem, olyannyira, hogy már fájt, feszített a rendezetlenségem. El kellet fogadnom, belátnom, hogy egész életünk egy folyamatos szolgálat, és ebben a felfordult világban az aprónak tűnő – de mégis óriási dolgok – a legfontosabbak! Szóval beláttam, hogy ÉLNI kell, és az élet legfőképpen a hétköznapokból áll, hétköznapi eseményekkel, hétköznapi emberekkel. Ebben élve kell nekünk is bizonyságot mutatni a világ számára, ami mindannyiunk kötelessége. Igen, feleség lettem, igen, anya is leszek, igen, vállalom a családomért való munkálkodást, a család melegének biztosítását, vállalom a felelősséget azokért, akik már hozzám tartoznak, vagy a jövőben fognak. Vállalom a közösséget a testvérekkel. Elfogadom, hogy Isten tervében csak egy részfeladatom van, hogy egy vagyok a sok közül Krisztus Testében, éppúgy, mint a világban. Köszönöm Istennek azt a gyümölcsöt, melyet Ő adott az Ö munkája által, hogy hordozhatom az Ö dicsőségét, hogy mások épülésére bizonyság lehetek. Csodálom Istent, az Ő igazságát és igazságosságát – mely nem olyan, mint a miénk, embereké – csodálom, hogy Ő az Ő Népe közt lakik, és csodálom, hogy Jeshua HaMassiah által én is e Néphez tartozhatok, melyre büszke vagyok, és nem, mert megérdemlem, hanem Krisztus szeretete végett. Hálával vegyített örömöt érzek, melyet még nem tapasztaltam, ami hiszem, hogy erőt ad az életemben, a következő mérföldkőig. 2008.01.15 Anna Férjjé válni Elég rég eldőlt bennem az elhatározás, hogy férj és apa akarok lenni. Megtérésem előtt is már kialakult bennem a vágy, hogy családom legyen, bár ez sokáig egyáltalán nem így volt. A világ tanítása, illetve saját szememmel látott rossz családi példák is arra ösztönöztek, hogy teljes poligámiában éljek, tehát minél több „tapasztalatot és élvezetet” szerezzek magamnak. Elég hamar rá kellett jönnöm, hogy bármennyire is jó volt a testnek, a léleknek már rég nem esett jól, a szellemről nem is beszélve. Különösebben nem volt nehéz elfogadnom Istennek ezt a törvényét, hogy szaporodjatok, sokasodjatok, illetve ne légy házasságtörő, azonban egy nagy probléma még megoldatlan maradt bennem, mindezt saját erőből akartam elérni még megtérésem után is. A világból hozott ízlések, elképzelések, elvárások akadályozták meg éveken át, hogy Isten azt a társat elémbe hozza, akit Ő nekem szánt. Lelki keresztényként nem ismertem még Krisztus Szellemének munkáját bennem, hisz az életem átadása nem történt még meg. Ezért mindent ugyanúgy igyekeztem megoldani, az éjszakai szórakozóhely helyett a templomokat jártam szoknyára vadászni. Sok próbálkozás után, most hálát tudok adni Istennek, hogy soha nem engedte, hogy összejöjjön egy házasság az évek folyamán. Nagy kegyelemnek tartom, hogy nem engedte, hogy lelki vágyaim rabjává legyek életem végéig, hogy utólag keljen rendezni már kettesben a dolgokat Isten előtt, mert nem tudtam kivárni, illetve mert családot próbáltam építeni, mikor saját magam meg sem voltam épülve de még megalapozva is alig. Azt hiszem, hogy a férjjé válás kifejezést okvetlenül meg kell, hogy előzze a Krisztusivá válás, hisz az Ő szabadító és megszentelő munkája nélkül nemhogy házasságra, de egyedüllétre sem lettem volna alkalmas. Nem elég a tudat, de még a vágy sem, hogy házasodjunk, arra felkészültnek is kell lenni. Amíg azt gondoltam, hogy a házasság azért való, hogy ne érezzem magamat egyedül, hogy könnyebb legyen az élettel megküzdeni, hogy legyen, ki meghallgasson, szórakoztasson, vagy akár főzzön, mosson rám, addig nagyon torz képem volt a házasságról. Rá kellett jönnöm, hogy nem magamért kapom, akit kapok, hanem egy feladatra, közös feladatra, de szolgálatra is, hisz az első ember, aki felé szolgálnom kell, az a feleségem, még a gyerekeket megelőzően is. Amíg a magányosság, a testi-lelki egyedüllétem megoldását kerestem a párkapcsolatban, addig életveszélyes voltam saját magamra de másra nézve is. Az egyedüllétet Istennel való házasságom oldja meg elsősorban, és Vele való szövetségkötésem a biztosítéka, hogy olyan házasságom lesz, amilyet Ő akar, és akit Ő ad számomra. Életemben Isten mindig akkor tudott velem és bennem bármit cselekedni, amikor végre le tudtam mondani saját elképzeléseimről és akaratomról. Ez nem volt másként feleségemmel kapcsolatban sem. Már ismertük egymást, már meg volt bennem a vágy, mégsem jött össze… akkor. Mikor sok próbálkozás után, végre kimondtam, hogy vége, én sem akarom többé és lezárom az ügyet, akkor kezdődött el közöttünk az ismerkedési szakasz. Emlékszem arra a pillanatra, mikor kimondtam leendőm előtt, hogy én sem akarom…, akkor éreztem meg először azt a belső békességet, hogy de igen ő az, és most már nem én akarom, hanem az, Aki bennem él és jelzi, hogy elérkezett az idő. Isten még akkor sem enged valamit megcselekedni, ha az, bár megegyezik törvényével, és akaratával, de mégis emberi akaraton alapszik. Összegezve: Amint a testi életben is megvannak a különböző szakaszai az ember életének, úgy Isten útján is ugyanezek a szakaszok szellemben működnek. Az 1 éves ne akarjon járni, a 3 éves ne akarjon érettségizni, a 12 éves egyetemre felvételizni… Az embrió viszont ne a házassággal akarja kezdeni az útját, hanem engedelmesen kövesse Atyától kijelölt következő lépést az engedelmesség útján, ami ez esetben a megszületés fontos pillanata volt. Így most már készülök az apaságra is, a gyermeknevelésre, vagy inkább úgy fogalmaznék, a gyermekek iránti papi és tanítói szolgálatra. Richard






Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!