Bejelentés



A Család - és a Gyülekezet
avagy hogyan működik az Isten szerinti rend életeinkben, családunkban, gyülekezetünkben?

MENÜ










A MI MINDENKORI ÜNNEPLÉSÜNK Orbán Béla: Eszter Böjtjétől Susan Purimig Purim Ünnepének befejezéséhez közeledünk. Ilyenkor a zsidó ember megéli, és megünnepli ünnepei közül a legvidámabbat, a szabadság, a szabadulás ünnepét. A vigalom és öröm napjait, melynek elrendeléséről a Bibliában olvashatunk (Eszter könyve 9: 17-19). Ezért, az Ünnep, a vidámság szabadságának idején magam is írok egy purimi hangulatú levelet. Tartalmában talán megmosolyogtat másokat, de híradásában mégis legyen komoly, és tanítás is. Mert a mindenkori vidámságunk mögött mindig van komoly, nehéz tartalom is . Az persze lehet valamiféle Istent áldó bizonyság is, a megfelelő módon elrejtve, de mégis hangsúllyal, mindenki szeme láttára, füle hallatára... Az elbeszélő bizonyság pedig a következő: Van egy történet, aminek sohasem lesz vége, és ezért már most, mielőbb írnom kell róla, hogy ne legyen sohase hiányos annak folyamatos tartalma, és majdan gyermekem is elolvashassa azt. Történt pedig, hogy Isten úgy gondolta el felőlem, hogy nemcsak szabaddá, de alkalmassá is tegyen arra, hogy megajándékozzon feleséggel, majd általa egy minden várakozás nélkül érkező , minden várakozás feletti,csodaszép ajándékkal is,- gyermekünkkel. A történet persze jóval előbb kezdődött.. Mint a purimi történetben, és e sorokban szereplő Eszternek volt előzőekben egy saját, zsidó neve is: Hadassza. E név héber, és jelentése mirtuszvirág. E szó jelentését tükrözte, és képviselte az a lány, akit később Eszterként, majd feleségemként ismertem meg... HADASSZA... Elsőként láthattam őt mirtuszvirágként, mely csendes szépségével, fehérlő tisztaságával egyszer csak előttem állt. Mint a mirtusz egyszerű leveleivel, magánosan és jó illatúan szép virágként nemcsak jelképezte, hanem képviselte a szüzességet. Az érintetlen tisztaságot jelképező mirtusz , és így az ő élete is azonban nemcsak példa, hanem előre mutató volt szemem és lehetett mások előtt, amikor a mirtuszhoz hasonlóan jelezte és ma is tanítja környezetének a tiszta élet győzelmét. Jó volt tehát ránézni , és segíteni abban, hogy e győzelem az életében valóság is legyen. Sohasem láttam előbújni, vagy rejtetten elpalástolni, oly titkolt szándékot sem, hogy saját akaratából, erejéből mást választana egykor. Azt sem, hogy talentumait, adottságait, értékeit veszélyes, és ezért vesztes, vagyis ki nem teljesedett életre cserélné, eltékozolná bármikor is. Ő más, valós győzelemre rendeltedtett születése pillanatától... ESZTER... Azután sokszor láthattam Csillagként. Olyannak, aki a sötétben, e világban viszonozza azt a fényt, mely reá sugárzik, és általa más is láthat világosságot, fényt, és ez által életet. Bár neve Istar asszír-babiloni istennő nevével azonos, személyiségére a mindig látható, fénylő, de mégis halk és szerény, állhatatos, hűséges,az állócsillaghoz méltó, kiszámítható pályával bíró , a fénylő csillag bizonyságához hasonlítható. Bizony életem, és szolgálatom nehéz pillanataiban jó volt reá tekintenem... Amikor nehéz napjaim, óráim voltak, sötétség vett körül, és néha a sötétségben rejtőző gyilkos szellemiségekre kellett figyelnem, vagy éppen hadakoznom, akkor az ő üde, világos, hűséges, megbízható, állhatatos tündöklése mindig reménysugarakat adott a további utamra. Életem akkor hasonló volt a biblia történethez, mely Eszter könyvében olvasható. Nekem, és mindenben készült már a hámánita, edomita akasztófa, mely azért ácsoltatott filoszemita módon, és hamis karizmatikus szekercével, hogy mindenben megszűnjön a messiáshívő zsidó és Istentől elrendelt szolgálatunk. A nehéz körülmények között végzett feladataim egykor csak úgy tudtam végeznem, hogy napközben egy könyvtárban készültem. Laktam, de otthonom nem volt, hallgatás vett körül, de az nem a béke csendje volt... Hónapokon keresztül dolgoztam így, és amikor feltekintettem írásaimból, vagy a könyvekből, egyszer csak láttam, hogy csendben ott állt mellettem, és mosolyog rám. Kezében egy süteménnyel, vagy egy jókor érkezett kávéval. Néhány perc után szaladt vissza az Egyetemre az előadásokra, hogy diplomájára készüljön... Akkor nem értettem, hogy mindezt miért teszi? Szép, és okos, teljes lényében tiszta fiatal leány... Isten iránti engedelmességem, és sok, emberi ok miatt még elképzelni sem tudtam, hogy férfiként, testi vágyaim, vagy érdekeim, hasznom miatt kössem magamhoz, vagy használjam ki őt. Azt sem, hogy miért várom őt? Miért éreztem, hogy „jó, hogy van”..Mert minden érkezése felcsillanása volt egy fénynek, mely nemcsak erőt adott, hanem olyan meleget is sugárzott, mely nélkül élni nagyon nehéz. Tekintetével mindig és mindenben csüngött rajtam. Odaadóan, odaszántan, olykor aggódva, máskor velem mindenben együtt örülve. Szolgatársam, és részem lett. Megéltem tehát, hogy nem magam festettem az égre csillagokat, vagy Őt Csillagként, és a Csillag sem önmaga helyezte magát oda, ahol fénylik. A Teremtés Rendjének személyes formáját, változatát élhettük meg. Bár egyikünk sem értette, hogy mi ennek a célja személyes életünkre, de éreztük, hogy életutunk elválaszthatatlan. „ESZATÉR”...elrejtőzöm... Az előbbiekben, bizony csak érintőleges rövidséggel leírt , ma már bizonyságként is elmondható történet harmadik része volt e név. Olyan név, mely nem szerepel a naptárakban.. Amikor éveken át szinte mindig jelen, és minden szolgálatomban részes volt, egyre inkább éreztem, hogy ő egy különleges kincs... Méghozzá számomra. Bár a miértjét, a hogyanját ekkor nem értettem, őt valóban Kincsemnek neveztem, és magunk közt magamat Kincstárnoknak... Minden pillanatban tudtam, hogy védenem, betakarnom kell öt. Nem elásni, elrejteni, de minden rossz szándéktól, rablótól és tolvajtól megóvni... Éreztem, és tudtam, hogy az ő élete csak ott lehet kincs és áldás, és ő is ott lesz boldog, ahova Isten koronagyémántként beilleszteni szánta. Királyi kincstárnokként őriztem tehát.. Nem gondoltam és nem gondolhattam, hogy pontosan én vagyok, akinek az életébe illesztette be Isten az ő életét. Még akkor sem, amikor szinte alig találtam olyan dolgot, ami nem függött össze az enyémmel. Még akkor sem , amikor szinte ötvözetként olvadt egybe minden. Gondolataink, érzéseink , egymást kiegészítő lelki és szellemi működésünk. Bár kincstárnok voltam, sohasem akartam e kincset, őt kisajátítani, magamévá tenni. Mégis jó volt e feladatot végezni. Már elképzelni se tudtam, hogy valaha e szolgálatom egyszer megszűnik. Fájdalommal gondoltam arra, hogy egyszer férjhez megy, családja lesz, a feladatom megszűnik, másnak kell átvennie, és nekem tisztán, érintetlen épségébe és szépségében kell átadnom. Mégis kész voltam erre, mert tudtam, és elfogadtam, hogy a kincstárnok mégsem a kincs tulajdonosa. Egyszer áthelyezhetik, szolgálata lejár, vagy a gyémánt kerül egy korona foglalatába. Aztán minden másképpen történt több év lezárta után. Rá kellett jönnünk, hogy amikor hiányzik, amikor egymásnak részei vagyunk , akkor két olyan ember találkozik, aki tökéletes pontossággal előre megmunkált,két részből minden csiszolás, igazítás, további formálás nélkül egymásba illeszthető. A foglalat és a gyémánt helyére illesztése után csak annak rögzítése marad hátra. Egy illesztés, melynek lezárása nem más, mint két ember megjelenése Isten előtt egyként, hogy házasságukat Ő tegye szövetségével, korona módján késszé, lezárttá, és Ö tegye így sokak előtt bizonyságtevő, boldog életté. Életünk tehát megkoronáztatott, hogy egymást kiegészítve mindenben Istent másoknak megmutató , fénylő korona lehessünk. Kincsem... Amíg az „Ékszerész” formált, az idő alatt így neveztem Hadassza-Esztert... Ma feleségem... Előző két neve ma már fénylő bizonyság kettőnknek, sőt már azóta megszületett gyermekünknek. De másoknak is. E két neve sohasem fog megszűnni, hiszen ő ma is tiszta és mirtusz, és bizony csillagként a helyén fénylik.. De mégis van egy a betűk játékából létrejött név, és egy olyan név, mely viszont többé csak emlékezet. ESZATÉR...elrejtőzöm... Amikor valaki az Eszter,e pogány nevet héber betükkel valaki leírja, akkor e szót olvashatja. A zsidóság , amikor Eszter könyvét, a Megillát veszi elő Purimkor, akkor olyan könyvet olvas, amelyben Isten neve nem szerepel. E név nélkül pedig semmi sem szent. Így keresve kutatva megtalálta Eszter nevében, a héber írásmód által Istent. Így lett Eszter pogány nevéből Eszatér „zsidó név”, mely Istenre mutat. Vagyis e könyvben , e szóban elbújva ott található Isten, a „Rejtőzködő Isten”. Aki, ha nem látjuk, a bajban, vagy purimi helyzetben vagyunk , ha nem is látjuk, de Ő mindig jelen van. Az én helyzetemben azonban más történt. Egész életemben, és a közelmúltban, néhány évig tartó, súlyos, és valóban szellemi, lelki megölésemre irányuló erők működése közben Isten sohasem rejtőzött el. Mindig tudtam, láttam, éreztem, hogy velem van...! De elrejtett számomra Valakit. Őt, akit megismerhettem Mirtuszként, Csillagként, miközben őbenne Isten elrejtette azt a Kincset, akivel ma mindenben egy vagyok.Szinte mindig velem, vagy közelemben volt, mégsem láthattam, hogy mi lesz földi életem legszebb ünnepe, mely naponta öröm, boldogság, hálaadás ünnepe. Bár éreztem kezdetben, hogy valami különleges, valami gyönyörű terve van Istennek, de Isten elrejtette azt a szándékát, hogy kettőnket eggyé rendelt. Erre gondolni, vágyni nem tudtunk, sőt elképzelni sem tudtuk. Tette ezt azért, hogy ne a testi, vagy lelki vágyak tegyenek eggyé minket, hanem legyünk az Ő által tervezett, formált korona két része, melyet a kellő időben tesz eggyé mindenben és így késszé feladatainkra, szolgálatainkra. Ő tartotta meg, építette, tette teljessé lényünket,- szellemünket, lekünket, testünket-, hogy mindenben egymáshoz illőek lehessünk valamikor. Ma pedig tudjuk, hogy korona sohasem fog berozsdásodni, elkopni, és akinek a kezében van , gondoskodik, hogy amikor mások előtt mutat Ö fel,mindig tiszták és fénylők lehessünk. E koronát csak az „Ékszerész” bonthatja két részre, hiszen ami test, és lélek, múlandó, de szellemben bonthatalan már. Örökre. Ünnep,...minden nap! Mikor e sorokat írom, Purim utolsó napja van, vagyis Susán Purim. Egykor Perzsiában, Susán városában, a fővárosban, „világosság támada, öröm, vigasság és tisztesség” (Eszter könyve 8:16), amikor a király által megpecsételt engedéllyel életük megmentéséért, majd az ellenség megsemmisítéséért harcolhattak, és győztek. Beteljesedett ezáltal az utolsó városban is Isten akarata, és Ő harcolt , Ő vezette a harcot az amalekita Hámán és követői ellen. A győzelem ott fejeződött be, ahol kezdődött Eszterért a böjt, aki veszélyes feladatot vállalva a király elé ment népéért. Susan várában. Így lett a győzelem „öröm és vigalom napjáva és ünneppé..” (Eszter 9:20), „ örök időkre” (27.vers). „És ezek a Púrim napjai el nem múlnak a zsidók között, és emlékük ki nem vész ivadékaik közül” (28.vers) Amikor egymásra tekintünk, van mire emlékeznünk. Mindketten nehéz utat és időket éltünk meg, jártunk be. Alig volt olyan idő az életünkben gyermekkorunk kezdetétől, amikor ne tapasztalhattuk meg azt a szándékot, ami nemcsak szolgaságba kényszerítésre, hanem megsemmisítésünkre is igyekezett. Ugyanakkor mások nem látták Kincsemben a „mirtuszt”, miképpen a szolidan, de tartósan fénylő „csillagot”... Voltak, kik értékesnek tartották volna saját céljaikra, saját dicsőségükre dicsekedvén. Természetes persze, hogy a szennyes lelkületűeknek , vagy önző embereknek a mirtusz csak letaposni , letépni való virág. Az is érthető, hogy aki a szemeit a földre szegezi, és úgy éli életét, sohasem lát az egekbe, és nem láthatja az állócsillagokat. Számukra a tisztaság, Isten fényének a visszatükrözése nem kívánatos. Ezért ezeket megvetik, avagy lekicsinyelik. Mi pedig naponta ünnepelhetünk! Tehetjük , és mások miatt. Mert nemcsak véget ért az amelekita akarat támadása ellenünk, de egymásba építve se lelki, se testi kisértés sem bonthat szét egységünkből.Ketten egyként vagyunk helyünkön, a Király kezében. Hiszem, hogy e sorok, „Susan Purimi” bizonysága nemcsak részünkre adott, naponta megélt örömök és boldogság bizonyságaként működnek. Remélem, hogy a mi „koronánk” , házasságunk, és teljes egybeszerkesztettségünk megvédhet sok-sok mirtuszt, és sok földhöz, vagyis testhez és önző szándékaihoz bilincselt embert szabadít fel arra, hogy felfelé nézve csillagot láthasson... Mert valamennyiünknek van Istentől elrejtett, de időben mindig láthatóvá váló szépséges terve, mely győzedelmes lehet minden emberi felett. Mely győzelem boldoggá, örömtelivé teszi szellemünk által a testi és lelki életünket egyaránt. Mindenkinek van egy gyémántja, és a gyémántoknak van olyan foglalata, ahova örökre beilleszthető, és lesznek ketten egy: korona. Purim befejező ünnepi része Susan Purim. Vagyis Isten akarata mindig ott fejeződik be, és ér el a központig, ahonnan elindult feléje az első lépésünk. Rabságunkból, szolgaságunkból, vészhelyzetünkből elhangzó imánk,és böjtünk . Ennek bizonysága a mi életünk is. Nem a mi életünk, akaratunk, vágyunk lett megkoronázva, de beteljesedett Isten eleve elrendelt terve és akarata. Kérdezhetné e sorok olvasatán most bárki, hogy szerelmes vagyok-e? Feleségem is az? Válaszom az, hogy igen, de mégsem... Mert egyként, „koronaként” élni már nem vágyodás egymásra, hanem boldog élet egymásban. Sokkalta több, mint a szerelem olykor meghatározhatatlan fogalma, mely legfeljebb részmagyarázatokkal szolgál kifelé, másoknak. Isten győzelme életeinkben, -olykor támadóink felett-,bennünket nem vágyakra és azok megszerzésére, uralmára vezetett, hanem Életre. Életre, hogy testileg életet adhassunk, kaphassunk. Életre, hogy lélekben is születhessen általunk új, és mindenek felett szellemben, hogy testünk és lelkünk sohase lehessen amalekita ellensége Isten egybeszerkesztő tervének: Életünknek. Őbenne. Purim idején kisfiunk éppen kétszer 9, vagyis 18 hónapos lett. Kilenc hónapig fejlődött édesanyja méhében, és már kilenc hónapja van karjainkban. Kincsünk, de Istené.. Hiszem, hogy ő is egyszer meglátja az ő „csillagát”, aki mindaddíg megőrzi „mirtusz” tisztaságát, amíg Isten valamikor az elrejtettet, „Eszatért”elébe nem állítja, hogy őket eggyé tehesse. Most már ketten vigyázzuk, segítjük az ő épülését, hogy maga is erre lehessen alkalmas. Most 18... E szám pedig a Cháj szó számértéke, mely szó jelentése: Élet. Legyen tehát minden áldás, dicsőség minden és mindenki felett az Élet Uráé, aki idáig hordozott, vezetett, és áldott minket.Egymással és új élettel is. Legyen a mi életünk ezért az ő Nevét visszatükröző csillogó, aranyfényű bizonyság mások előtt. ------------------------------------------------------------------------- Orbán Eszter: Egy eljegyzés margójára 2003. július elejét írunk. A nagyvárosok zajától és a hétköznapok nyüzsgésétől távol, egy csendes kis hely csendes utcájának legutolsó házában vagyunk. Onnan már csak a sík mező és egy kis erdős rész vár minket. Úgyis mondhatnám, vége az útnak... Egy ilyen végállomáshoz érkeztem ezen a forró nyári napon, mikor beléptem ebbe a házba, és tudtam, ez a hét sorsforduló lesz az életemben. Az lett... Egy csendes hét volt, mely első hallásra az embernek nem mond semmi rendkívülit. Főleg nem annak, aki jó vallásosként megszokta az évenkénti, nyári összejöveteleket. Igeolvasás egy bizonyos téma mentén, közös éneklések, beszélgetések, evések, és esetleg a hét végén bemerítkezés (szokásoktól, felekezetektől függően...) Egy ilyen vallásos múltból jöttem én is sok hasonló csendes hetet átélve, ám legbelül tudtam és éreztem, hogy ez a hét MÁS lesz, mint a többi... Feldúltan, zilált és összetört szellemi, lelki és fizikálisan is elég megviselt állapotban szinte futottam be ebbe a „menedékbe”. Mint mikor egy hosszú és kimerítő út után bejön az állomásra a pesti gyors vonat, csak úgy zakatolt a szívem és a gondolatok sokasága cikázott bennem: hogyan tovább?...Nehéz volt az idáig vezető út, de a java még csak ezután következett... Tudtam, hogy Isten szó szerint gyökeres változást tesz az életemben. Visszaültetett abba a földbe, melyből származom, elveszettnek hitt zsidó identitásomat visszakaptam Jesua HaMassiah-ban. A gyökérre azonban sok minden rátekeredett, melyek szinte már megfojtottak és szabadulnom kellett tőlük. Egy hatalmas nagy „kígyó” akadályozott abban, hogy Életben maradjak, és elkezdődött a harc értem... Egyetlen egy Nevet nem tudtam kimondani, szinte szájzárat kaptam... Több órán keresztül a sötét éjszaka közepén küzdött értem az az ember, akinek végül a kezei között születtem meg és hosszú harc után megoldódott a nyelvem. Segítségül hívtam a minden név felett való Nevet: Jesuát. Ez volt az az egyetlen egy szó, melyet képtelen voltam kimondani. A dög nemcsak a szellememet akarta, de testem-lelkem is olyan erőknek volt kitéve, hogy az akkori 45kg –ommal azt a 120kg-os asztalt, melynél ültünk szinte felemeltem a felém szolgálóval együtt...Hatalmas erők dühöngtek és nem akartak elengedni. Ahogy azonban megnyílt a szám és kimondtam a legszebb és leghatalmasabb Nevet, Jesuát, azonnal eltűntek... Hirtelen könnyű lettem, szabad…Tiszta... A halál árnyékából jöttem az Életre... Ahogy feleszméltem, hajnalodott... Világosodott... A harc azonban megviselt, és ahogy felálltam az asztaltól, szinte összeestem a gyengeségtől, minden erő kiment belőlem. 2 napig csak feküdtem, mozdulni alig bírtam és már nagyon vártam a bemerítkezést, mely a hét végén volt. Tudtam, hogy ezzel a szövetségkötéssel véglegesen megpecsételődik az utam, mely már örökre Jesua HaMassiah uralma alatt van, és többé senki és semmi nem érhet el. Tudtam, hogy nem könnyű út áll előttem, de teljes bizalommal és hittel léptem rá, hogy megtegyem mindazt, ami rám vár. Mikor ott álltam a vízben, egy Igét kaptam azáltal a férfi által, aki velem együtt harcolt azon a nehéz éjjelen. Ez az Ige lett aztán tanítványi utam és elhívásom meghatározó Igéje: Így szól az Úr: „És eljegyezlek téged magamnak örökre, és pedig igazsággal, ítélettel, kegyelemmel és irgalommal jegyezlek el. Bizony, hittel jegyezlek el téged magamnak, és megismered az Urat.” (Hóseás 2,18-19) Eljegyzett magának. Örökre... Másnap pedig egy újabb ajándékkal lepett meg... A tanítás a kánai menyegzőről szólt, a víz borrá változtatásáról. Mint a lepel, hullott le a fátyol a szememről és értettem, éreztem az Igét. Olyan erősen lüktetett, dobogott bennem a Szó... Életté vált... E napig állandó kettősségben éltem. A Messiásban hívő zsidóként nem állt bennem össze az Ó-és Újszövetség. Zsidók közt túl keresztény, keresztények közt túl zsidó voltam. Folyamatos őrlődésben volt részem, félig ilyen, félig olyan identitásban, összezavarodva. És ekkor teljesen tiszta és világos lett minden. Eggyé lett bennem az Egy szövetség, találkozott múlt, jelen és jövő. Kimondhatatlan öröm és hála volt bennem. Szaladtam mindenkit átölelni és elmondani, hogy megtaláltam! Visszakaptam! Visszakaptam azt, miről azt hittem, hogy elveszett. Megtaláltam azt, mit mindig is kerestem. Hazaérkeztem...Könnyek között, boldogan, áldva Őt. Pontosan 7 év telt el azóta... Az öt gyűrű ( igazság, ítélet, kegyelem, irgalom, hit) pedig ott fényesedik az ujjaimon, fokozatosan életté vált a szívemben. Ez az öt pecsét elindította a változást, a teljes helyreállást az életemben. Mivel identitásom szinte bemerítkezésemmel egy időben rendeződött, azonnal elővettem a héber szöveget, hogy megnézzem, mit is jelentenek még bővebben ezek a szavak. Igazság (Cedek): győzelem, üdv, áldás, erény, jámborság. Ítélet (Mispat): jog, elhatározás, döntés, törvény, parancsolat, rend, illem, mód, erkölcs. Kegyelem (Cheszed): szeretet, jámborság, kedvesség, szeretetre méltó, istenfélő. Irgalom (Rachamim): könyörület, megszánás, szeretet, anyaméh. Hit (Emunah): hűség, szilárdság, tartósság, biztosság, bizonyosság, igazlelkűség, megbízhatóság, kitartás, vallomás. Szinte a felsorolás sorrendjében tapasztaltam meg az Örökkévaló folyamatos jelenlétét, mellyel tanított. Megéltem, hogy az Igazság csakis egyedüli igazság. Nem lehet részleges-rész igazság, nem osztható és bontható, mert Ő maga az abszolút Igaz. Egyedül Jesua HaMassiah által lehet üdvöm és győzelmem. Benne élhetem meg az Áldást, vagyis Neki, a Főpapnak naponként vihetem az áldozatomat, imáimat, könyörgéseimet, hálámat, bűnbánatomat, mindent. És Ő az, aki a Szent Szellem által kimunkálja bennem az erényt és a jámborságot, hogy embertársaimmal való kapcsolatomban is Ő tükröződjön vissza. Benne, az Igazságban való élet tesz megszenteltté, Élővé. Minden más, mely az igazság köntösében jelentkezik, halált hordoz magában... Megéltem azt is, hogy ítélet nélkül nincs előrelépés. Szükséges a fájdalom, hogy új szülessen. De ez a fajta ítélet (mispat) egy döntés hozatal is Jesua HaMassiah-tól: ő az enyém. Joggal, mert Ő, Jesua harcolt és küzdött értem. A legfelsőbb parancsolat és rendelet arról, hogy a Királyhoz tartozom. És ezzel az ítélettel kezdett a rend kialakulni az életemben. A szétszórtság és összevisszaság, ami a Szétdobáló, a Diabolosz műve volt, fokozatosan megszűnt és lépésről lépésre rendeződtek a dolgaim, mind önmagamban, mind körülöttem. Nemcsak zsidóságom állt helyére, hanem kezdett felépülni bennem az, akinek Isten eredendően teremtett. Elfogadtam és egyre jobban megéltem azt, hogy nő vagyok, és hogy mit jelent Jesua HaMassiah-ban hívő zsidó nőként élni és szolgálni. Egyre jobban megláttam azokat a talentumaimat, melyeket Isten adott és használni is akart. Olyanokat, melyekről addig is tudtam, de nem használtam, és olyanokat, melyekről nem is tudtam, hogy van... Új utak nyíltak meg előttem és úgy éreztem, kezd kiteljesedni a lényem. Végre az lehetek, aki Isten szerint vagyok. Ahogy megláttam és használtam talentumaimat egyre világosabb lett, hogy mi az elhívásom, milyen utat kaptam. És amikor ezt az ember meglátja, elfogadja és vállalja, azonnal jönnek a támadások, hogy nehogy arra a helyre kerüljön, ami az övé. Felém is jöttek, nem kis erők... Nem belülről, nem az ó emberem próbálkozott, ő a hullámsírba veszett. Kívülről jött, onnan is, ahonnan nem vártam… Jött a vér szerinti családomtól, mely nem lepett meg. De jött a „szellemi család”-omtól, mely igencsak váratlanul ért. Azoktól, akiket testvérnek hittem; akik ott álltak a vízparton, és öleléssel vártak, mikor kijöttem és együtt örültek az örömömben; azoktól, akik számára szintén világos volt, milyen változásokon mentem át és féltékenységükben, irigységükben, vagy csak egyszerűen emberi gyengeségükben döfték belém a képzeletbeli dárdát, rágalmaztak hamis vádakkal, alaptalanul. Ekkor éreztem nagyon erősen ezt a pecsétet a szívemen, az ítélet pecsétjét, mely megvédett és felmentett minden hazug vádtól és lett ítéletté a rágalmazók felett. Mindezek megtanították velem, mit is jelent a szeretetnek azon formája, mely kegyelem és irgalom. Megtapasztaltam az Istentől felém áradó könyörületet, mellyel körülvett úgy, mint ahogy az anyaméh adja a biztonságot, védelmet, táplálékot, növekedést, az életet a magzatnak. E nélkül úgy éreztem, elvesztem volna. A fájdalmaktól belemenekültem volna egy kelepcébe, mellyel elvesztettem volna mindent... A sok seb ellenére mégis megéltem a „testvérek” felé is ezt a fajta szeretetet. Nem volt bennem harag vagy bosszú, csak fájdalom... és a fájdalom szülte szánalom, mely átalakult megszánássá... Ezen felül lépten-nyomon éreztem Istennek hozzám való kedvességét a legapróbb dolgokban is, és ezek mindig felüdítettek, erősítettek. Mindazt, amin elég rövid idő alatt átmentem ( próbák, támadások, helyreállások, felépülések), nem tudtam volna megélni, s nem tudtam volna szellemben életben maradni, ha nincs ott a hit. Az a hit, mely bizonyossá tett elhívásomban. Abban az útban, melyre teljes biztossággal, kételkedések nélkül álltam és örök hűséggel járok. Szilárdságot adott és megtanított a kitartásra. Ez az a hűséges hit, mely minden felett győzedelmeskedett és most lehetek az, aki vagyok... Ezekben a próbákban és harcokban, mikor már az emberek is nagyrészt egyedül hagytak, azt vettem észre, hogy egy valaki végig ott volt mellettem és velem együtt harcolt. Az az ember, akinek kezei közt születtem újjá... Ahogy telt az idő, mindketten észrevettük, hogy egy az utunk, az elhívásunk. Tudtuk, hogy együtt kell tovább mennünk, de nem tudtuk, milyen formában. Hiszen 33 év, egy krisztusi kor különbség van köztünk és emberileg nézve elképzelhetetlennek tűnt, hogy férj-feleségként éljünk. Isten azonban másképp döntött. Nemcsak szellemben volt érezhető a teljes egység és egymás kiegészítése a szolgálatban, de gondolataink, érzéseink is rezonáltak. Egy síkon, egy „hullámhosszon” voltunk teljesen. Amire azt gondoltuk, hogy elképzelhetetlen, az egyre nyilvánvalóbb lett, hogy csakis így mehetünk tovább: a házasság szövetségében, ketten egyként. Ez azonban nem egy rózsaszínfelhős, hirtelen fellobbanó szerelem volt családtervezéssel egybekötve. Nehéz harcok után álltunk mindketten, mely meg-és kipróbálta az egymáshoz való hűségünket, ragaszkodásunkat, megérlelte a szerelmet. Sok erő akart szétválasztani, tönkre tenni, megakadályozni abban, hogy együtt haladjunk elhívásunk útján, de ezek csak még közelebb hoztak egymáshoz minket és még inkább bizonyossá tettek kettőnk egységéről, és 2008 július közepén Isten előtt megállva kimondtuk az örök szövetség pecsétjeként a boldogító „igen”-t. Isten azonban ismét meglepett minket... Mindketten, egymástól függetlenül lemondtunk a családról, gyermekről, mert tudtuk, hogy elhívásunkban Krisztus Testének építése, emberek helyreállása, felépülése, az értük való szolgálat a legfontosabb. Lemondtam az anyaságról és arról, hogy valaha is egyszer a gyermekemet tartsam karjaim között... Mikor e sorok íródnak, kisfiunk, Izsák 14. hónapjába lépett, csodaszépen fejlődik és nemsokára elindul. Már nem csak szemei és kifejező arcocskája beszél, hanem lassan szavakkal is elmondja, mit szeretne. Napról napra figyelmesebb és mindent hamar és könnyedén megtanul. Az ő létével kiteljesedett az életünk, utunk, szolgálatunk. Hárman lettünk egyek. Nemcsak igaz szerelmünk tiszta gyümölcse ő, hanem részese is mindannak, ami a mienk. Olyan áldás Istentől, akiben érezzük az Ő kedvességét, szeretetét, tanítását felénk. Azt a tiszta, őszinte szeretetet és bizalmat kapjuk Izsáktól, melyben az életünk során nem nagyon volt részünk. Általa gyógyít, erősít, felüdít Isten és megtanít olyan dolgokra, mely szolgálatunkban is előbbre visz. E 7 év alatt sok minden történt. Rengetek próba és harc edzett meg, tett kitartóvá, engedelmessé, elszánttá, tanított meg odaadásra, megadásra, alázatra. Azonban megéltem olyan örömöket és áldásokat, melyeket emberi szavakkal nehéz kifejezni... Mélység és magasság volt részem, de soha nem volt pillanat, hogy ne éreztem volna: az Örökkévaló elpecsételtje vagyok. Hozzá tartozom és életem minden percében érzem jelenlétét. Ahogy most visszaemlékezem, folyamatosan hálát adok a megtett útért. A 7, mint az isteni teljesség száma, az én életemben is elhozta a teljességet. Egy szinte földönfutó, otthontalan magányos lányból lettem feleség, társ, szolgatárs, anya, akinek lett otthona, és ebben az otthonban adhatja önmagát. Mindazt a meleget, szeretetet, törődést, odaadást, szívet, amit csak egy nő adhat. Eljegyzett lettem, kettősen is. Eljegyzett magának az Örökkévaló, és az 5 gyűrű által megismertem Őt. És eljegyzett magának örökre az az ember is, akinek kezei között a halálból az életre születtem. Akkor még egyikünk sem gondolta, hogy utunk együtt és egymásban teljesedik ki, hogy egyként lehessünk örökké az Ő kezében. Így olvadt egymásba mindenünk, hogy Vele, Benne és Általa éljük meg mindazt, ami a mienk. 2010. július. 6.






Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!